Mosoly Múzeumi Menete
A Múzeumok Éjszakája volt péntek éjjel.
A párommal megterveztük, hogy a sok-sok látnivalóból melyikekre fogunk ezúttal elmenni. Ezen az éjszakán múzeumokat körbejáró buszjáratok üzemelnek, mi kiválasztottuk a Délpesti járatot. Ennek a járatnak a mentén választottunk nézelődni valókat és a tervezett végállomás közelében hagytuk a kocsit, hogy végül kényelmesen hazajuthassunk, de közben ne legyen gond a parkolás az egyes helyszíneken.
Minden helyszínen sok-sok nézelődő volt, sok család is, gyerekek. Csodálkoztam is, hogy a gyerekek milyen jól bírták az éjszakázást. Sok helyen tárlatvezetés is volt, de persze rövidre fogva, mert mindenki sietett minél több mindent megnézni minél több helyre eljutni. Zenei programokat is kínáltak, táncos előadásokat, illetve büfé is volt.
Egy egész napos fejtágítóval megfejeltem az egész heti fáradtságomat és bekávézva nekiindultam az éjszakának. Az első helyen megvettük a jegyet, amivel minden helyszínre be tudtunk jutni. A fotókat telefonnal készítettem és sok helyen túl sötét is volt, ezért bocsi a minőségért! J
Andrássy út, Postamúzeum, a Deák tér közelében. Itt indultunk. Épp kezdődött egy tárlatvezetés. Tájékozódtunk az épületről, az építtetése körülményeiről. Nagyon szép épület, freskókkal. Utána az emeleten nézelődtünk a kiállításon. A csomagküldés hajnalán érdekes dolgokat küldtek az emberek. Bödön zsírt, kosár krumplit. Nem tudom, hogy egy mai postás mit szólna hozzá! J
Nézegettük a régi távközlési eszközöket. Én még dolgoztam régen távgépírón, rejtjelesen is, érdekes volt.
Nyomás tovább, rövid az éjszaka! Vissza a Deák térre. Fel a buszra. Ez meg hová kanyarodik? Basszus, ez nem az a járat, ez az óbudai. Akkor meg mi a fenét keres ez errefelé? Na jó, leszállás gyorsan Ferenciek terén. Ok akkor Jégbüfé, mintha csak egy fagyiért jöttünk volna ide hehe. J
Vissza-buszozás az Astóriához, majd séta a Nemzeti mögé.
Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. Itt hosszasan kellett sorba állni, de közben hallgattuk a zenei műsort, ami az utcai színpadon szólt. Lassan bejutottunk. Sok műszaki eszköz volt, készülékek, meg fényképek híres műsorokról, személyekről.
Ráismertek a mesére?
Na tessék, valahogy elkeveredtünk nyílacskáékhoz is a Futrinka utcába. J
Rendőrség-történeti Múzeum. Itt is megnéztük a kiállításokat és az utcán kiállított rendőrségi közlekedési eszközöket, de voltak érdekes megfejtős játékok is, valamint két előadás. Helyszínelős, és kutyás drog- és robbanószer kereső bemutató. Végigálltuk. Nagy tömeg volt és alig volt levegő, ezért nagyon kimerítő, de érdekes volt. A kutyák aranyosak és nagyon ügyesek voltak. A kicsi, József, híres kutyi, de jól bírta a gyerekek nyúzását, simogatását.
Ki az utcára, végre levegő, igyunk vizet, mert mindent kiizzadtam, huh, nyomás tovább. Keletinél újra buszra szállunk, ezúttal a jó járatra. Irány a Természettudományi. A busz érdekes útvonalon járt, mert mi inkább előbb leszálltunk és sétáltunk a Nagyvárad tértől, mint hogy kerülővel jussunk közelebb a múzeumhoz. Mostanra már éjszaka van, de az idő jó, nem esik, kellemes a hőfok is, ideális a sétálgatáshoz. Bent az aulában zenei műsor fogad, magas hangerővel, kisebb tehetséggel (szvsz).
Wildlife fotókiállítás. Nini, csak nem Pókmajom itt is? J
Ez a kép a Mátrix filmre emlékeztetett:
Volt még sok kiállítás. Ásványok, kitömött állatok, mű dinók a sötét udvaron a fák között felbukkanva. A bogarasat kihagytam, nem nekem való az. Az udvaron belebotlottam egy hastáncos műsorba, de a telcsim épp nem volt nálam, ezért bocsi fiúk, de kép nem készült. Mondjuk elég vegyes kinézetű lányok voltak. Mondják, hogy kell has a hastánchoz, de volt ott betonkeverő is. J A párom elvonult a mosdóba, amíg én felfedeztem az udvart, és mire visszatért és megtalált, már vége volt a műsornak. Lemaradt.
A lovardában Indonéz kiállítás és zenés-táncos műsor volt. Mostanra már úgy éreztem, hogy lejártam a lábam, és fájt, de azért küzdöttem tovább a kilométerekkel. Ez az a pont nálam, amikor a fáradtságtól elkezdek mindenből viccet csinálni, mindent komolytalanul látni és kifigurázni, és egy egyszerű gyufaszálon is képes vagyok percekig nevetni. J
Szerintetek mi ez a tárgy?
Megmondom, egy kanapé féle faragvány. Vicces kedvemben erdei mellékhelyiségnek véltem, mert kis részek is vannak az ülőkékbe vágva, ami minek is kéne ugye, no meg a végén, mintha egy piszoár lenne, nem? J
A párom itt már elkezdett úgy viselkedni, mint aki nem velem van, megértem. J Az Indonéz kiállítások sok fából készült tárgy is volt, így amikor úgy döntöttem leülök kicsit, akkor egy fából készült erezett padra először percekig meredtem, hogy ez most kiállítási tárgy vagy leülhetek rá? A párom újabb kristályokat akart nézegetni, menjél na, mondtam, nekem elég volt már a sok kőből, itt várok és hallgatom a dobolást addig.
Itt töltöttük a legtöbb időt, de most uzsgyi tovább, van még egy program a tervben. Elvileg a talpbetétemnek segíteni kéne a járást, viszont már nagyon fáj, no de akkor is végigmegyek. Már nem nevetgélek annyit, átestem a holtponton. Irány az Elektrotchnikai Múzeum. A buszmegállót csak megtaláltuk, bár sehol nem jelezték, hogy hol is kell keresni a hatalmas múzeum körül. Megint Astória. Innen séta. Csipp-csöpp, kezd esni. Igazán kibírhatná eső nélkül mire végig érünk ma. Feltúrt mellékutcákon át vezet az út, hangos kocsmák mellett megyünk el. Kicsit szorongok, hogy késő éjszaka sötét mellékutcákban bolyongunk. Nem tudom számoltak-e a hatóságok azzal, hogy ez éjjel sok ember mászkál az utcákon, aki nincs a pesti éjszakához szokva. Megérkezünk. Rendkívüli fizikaóra lesz itt. Helyet foglalunk egy teremben, ahol furcsa tárgyak vannak az asztalon.
A katedrán (lent kép jobb oldalán) egy tekerhető valami mindenkit arra csábít, hogy tekerje meg.
Viszont amikor megtekerik, akkor nem csak forogni kezd, hanem hangosan csenget is (mint a kerékpár csengő), amitől mindenki megszeppen és gyorsan elengedi. Nem nyúlkálunk múzeumban, hé! J Mi már ülünk pár perce ott, és tudjuk, hogy mi következik, várjuk a következő kószáló nézelődő áldozat érkezését. Jön. Figyu-figyu! Tekerés. Megszeppenés. Eloldalgás. Ezzel elmulatunk egy darabig. J
Itt az idő, kezdődik az óra. Érdekes. Szinte mindent tárgyat használ a tanár úr, érdekes dolgokat mond és mutat. Nem tudom kinek milyen fizikaóra jutott az iskolában, de nekem nem voltak ilyen kísérletezős tanáraim. A késői órához képest sok gyerek is van, élvezik a mindenféle szikrázós eszközöket. Az egyik kísérletnél meg kellett fogni egymás kezét körben és átfutott rajtunk egy kis áram. Azt akarták az asztal végén én és egy másik személy közelítsük az ujjunkat, hogy ott szikrázzon végül az elektromosság, de nem vállaltam, én ehhez túl ijedős vagyok. Sejtettem, hogy a hátsó sorba kéne ülni inkább. Más vállalta. Azért rajtam is átfutott, mindenki megijedt, én persze egyből elengedtem a kezeket is. Mondtam, hogy ijedős vagyok. Kicsit olyan volt, mint a múltkor a villámos élményem. Borzongás, ütés, villanással. Vége az órának, még nézelődünk a kiállításon, de aztán most már jó lenne hazaindulni, elfáradtunk. Legalább nem esik, mégsem. Vissza az Astóriához, másik mellékutcában persze, mert mint James Bond, mi sem megyünk kétszer ugyanazon az útvonalon. J
Az éjszakai buszra várakozva elnéztem a népeket. Világosan megkülönböztethető a múzeumos a bulizóstól. Itt a busz, végre. Már csak fel kéne férni. Mint a heringek. Sokan lent maradnak, nem férnek fel. A bulizósakat nézve bevillan, hogy most valahogy nem lenne jó egy édeni hányás közelről. A várakozásokkal ellentétben a megállókban nem fogy a nép, inkább nőne, ha bírna. Végre a Keleti után jön az Aréna, itt parkolunk, végre. Lepréselődünk a buszról. Még jó 10 perc séta, mire megtaláljuk a bejáratot, mivel zárva az áruház rész. Kihalt a parkolóház. Viccelődünk, hogy ilyen helyeken szoktak a filmekben rossz dolgok történni. Macika (fiat panda) nincs egyedül, áll mellette egy másik kocsi, legalább nem unatkozott. /Nálunk mindenki M betűs. Macika a kocsi, Mosoly én ugye, Morci a párom, Makka a macskánk, a tengeri malacaink pedig Mikee (Májki) és Marci./
